I. fejezet, 7 rész

Vihar előtti csend

*3 nappal később*

Egy héttel ezelőtt még a csapattal próbáltunk a nagy napra. Azóta megismertem egy embert, aki annyira kedves volt velem, pedig akkor még nem ismert engem. Vesztettünk a versenyen, amitől kiborult mindenki, s rájöttem/rájöttek, hogy én nem vagyok közéjük való, és hagyták, hogy elmenjek. Az az ember, akit Mattnek hívnak, utánam jött, beszélgetett velem, és nekem adott igazat. Talán ezért is kezdtem el megkedvelni. Elhívott a saját koncertjére, bemutatott a csapattársainak, majd felajánlotta, hogy legyek a háttértáncosuk. Én akkor még bele se gondoltam, hogy még mit kéne akkor elintéznem, ha elfogadom, de gondolkodás nélkül rávágtam az igent. Még nem gondoltam arra, mi lesz a fősulival, de ezen nem is kellett túl sokat gondolkoznom, mert a turnék közben is tudom folytatni, a kislakást pedig csak bérlem. Itt már nincs is több kérdés, csak az az egy, hogy mit fognak szólni a többiek, hogy elhagyom őket, de immár örökre. Úgy érzem, hogy nem kell nagy felhajtás, csak oda kell mennem, és el kell mondanom, hogy én ezt akarom, és ez a döntésem- ha tetszik, ha nem.

Elindultam a táncterem felé. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy nekem ebbe a csapatban nincs semmi keresni valóm. Minél hamarabb pontot szeretnék tenni a mondat végére, és új életet szeretnék kezdeni, immár a fiúkkal, csajok nélkül.

Mielőtt bementem volna a terembe, Brigit láttam a kapu előtt. Ő az egyetlen, aki talán megérdemli, hogy ő előbb tudjon a dolgokról.

- Szia Brigi!- köszöntem.

- Szia.

- Valamit el szeretnék mondani neked.

- Kilépek a csapatból.- jelentette ki Brigi legnagyobb meglepetésemre. Sose gondoltam volna, hogy kilépne. Lehet, hogy félreismertem.

- Akkor nem vagy egyedül.

- Sejtettem.-mondta Brigi.- Te sose voltál oda a csapatért.

- Neked meg mi a bajod?- kérdeztem, mert nem hiányzik senkinek sem a kioktatása. És miért mondja ezt?

- Nekem? Az égvilágon semmi, csak sejtettem. De nem ez a lényeg. Te miért lépsz ki?

- Nem az én utam, és te?

- Átmegyek egy másik tánccsapathoz, de Zoard tud erről.

- Értem.- Nem akartam firtatni, hogy melyikhez megy, mert én sem akarom terjeszteni, hogy a Muse háttértáncosa leszek.

- De ugye itt fogsz maradni a városban?

- Nem.

- Oh. Kár, hiányozni fogsz, de kövesd az álmaidat, az fontosabb!- Ilyet még nekem senki sem mondott. Nem is hittem volna, hogy pont Brigi mondja nekem, meg is öleltem, jó szorosan.

- Megfojtasz…

- Annyi baj legyen!

Remélem a távolság nem tud közénk állni. Viszont ami az álmaim közé állhat, az a csapat, amit minél hamarabb el kéne intézni.

- Brigi, be kell mennem, mert eddig csak te tudsz a kilépésemről.

- Én megyek egy találkozóra, de mielőtt elutazol, mindenképpen találkoznunk kell, még ha bőgni is fogunk.

- Oké.

Elindultam befelé. Néma csend volt, ami nem megszokott. Valami történt, vagy csak én ismertem őket félre. Még senki nem volt a teremben. Még utoljára körbenéztem, mert többé már nem fogok visszatérni. Néztem a falon a díjainkat, amiből volt egy-kettő első helyezés, csak az utolsó három versenyen voltunk második helyezettek. Tovább nézelődtem, majd megláttam egy képet.

Ez akkor készült, mikor elkezdtünk versenyekre járni. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy ennek sosem lesz vége. De miért szenvedek ennyit? Hiszen eddig sem voltam nekik fontos, ezután sem leszek az. Végre lesz valami jó is az életemben, már hiányoltam.

Míg várakoztam, egy idegen bejött a teremben, utána Zoard, aki ideges volt. Odajöttek hozzám.

- Meg ne merd kérdezni!- mondta Zoard az idegennek.

- Mit?- kérdeztem.

- Először bemutatkoznék. Max vagyok, a Vision csapatkapitánya. Hogy miért jöttem ide? Arról lenne szó…- Zoard közbevágott.

- Ennek semmi értelme! Gabi, kérlek, beszéljük meg, ami szombaton történt!

- Szóval, arról lenne szó…- kezdte újra Max.- Hogy szeretnénk, hogy bekerülj a csapatunkba, megoldható ez?

Csönd támadt a teremben. Max várta a válaszomat, Zoard reménykedett, én pedig kicsit kiélveztem azt az érzést, hogy kellenék mindkettőjüknek, csak azt nem tudják, hogy nekem már megvan az, amire vágyom.

- Figyelj Max,- kezdtem bele a mondatba.- nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltatok, de sajnos nem fogadhatom el az ajánlatot. Viszont Zoard, én nem maradok a csapatban, kilépek.- Itt meglepődés és csalódás látszott a két arcon.

- Jó…- mondta Zoard, majd láttam rajta, hogy a sírás szélén áll. Nem tudtam evvel mit kezdeni, így megöleltem.

- Szerintem jobb, ha most elmész, mert csak nehezebb lesz.- mondta Zoard majd elengedett.

- Zoard, vigyázz magadra!- mondtam, majd elindultam hazafelé.

Nehéz volt, de sokkal felszabadultabbnak érzem magam, mint azelőtt. Ma szerda van, és mi szombaton indulunk Londonban. Még sosem jártam ott, így be kéne szereznem pár dolgot, mint például útikönyv. Mert oké, hogy sokat fogunk próbálni, meg keresni kell egy társat mellém, de egy kis szabadidőnk biztos, hogy lesz. Egy kicsit izgulok, mert nem vagyok hozzászokva a folyamatos utazáshoz, a próbákhoz, magához a csapathoz, és nincs túl sok időnk. Viszont már egyre jobban várom ezt az egészet!

/Köszönöm, hogy egyre többen követik figyelemmel a blogomat! :) Próbálok több részt írni egy héten, de ha nem sikerül, akkor is lesz legalább kettő egy héten. /