I. fejezet, 6 rész

A kérdés

„-Gabi, hová mész? Még bemutatnálak a többieknek!-mondta Matt vidáman.”

Erre most mit válaszoljak? „Most már nem, mert megyek haza!”- erre azt hinné, hogy nem volt jó a koncert (vagy valami ehhez hasonlóra gondolna) vagy hazudjak, hogy „Téged akartalak megkeresni!”-ezt el se hinné, hisz ott voltak az orrom előtt! Komolyan, néha úgy viselkedek, mint egy tizenéves! Sokszor nem is értem magam, talán még nem nőttem fel teljesen. Míg ezt pár másodperc alatt végigfutott az agyamon, ki is találtam, hogy mit mondjak.

- Nem zavarok? Mert most épp dedikáltok, nem?- És igen, jól tettem, hogy ezt mondtam. Mert teljesen logikus, miért pont most kéne engem bemutatni a fiúknak?

- Nem zavarsz, és még tart a dedikálás, csak láttam, hogy a kijárat felé mész, de ha vársz még pár percet, akkor tudnék veled is foglalkozni. - Mikor ezt mondta kicsit elszégyelltem magam, hogy csak egy szó nélkül leléptem volna, márpedig nem azért szerzett nekem belépőjegyet a koncertre, hogy ne találkozzunk. Lehet, hogy ezért hívott el, hogy lásson? Akkor ez végülis egy… Na jó, túl sokat kombinálok, és gyerekes is vagyok. Nem, még mindig nem nőttem fel.

- Hát az úgy volt…- kezdtem bele a mondókámba, amire nevetni kezdett, mondjuk az ő helyében én is nevettem volna.- Nem akartalak se téged, se a többieket zavarni.

- Jajj te!- mondta, majd visszament.

Azon töprengtem Matt vajon miért akar bemutatni a fiúkak, hiszen alig ismerjük egymást. A barátságunk még nagyon kezdetleges, mondjuk ha rajtam múlik, akkor tartós lesz, az biztos. Csak ne lennék ennyire szétszórt!

Tényleg csak pár perc volt az egész, utána már mindenki hazafelé indult. Körülbelül tizenegy felé járt az idő, amikor Matt visszatért, és odavitt a fiúkhoz. Csönd volt.

- Fiúk, be szeretném nektek mutatni Gabit, tegnap ő táncolt a színpadon.- mondta Matt, amire meglepődtek.

- Tényleg te vagy az?- kérdezi csodálkozva Dom.

- Igen.- mondtam.

- Nagyon jól táncoltál tegnap!- mondta Chris, én meg ránézek Mattre.

- Tegnap elfelejtettem mondani, hogy a fiúk is ott voltak, csak ők már nem látták az eredményhirdetést.- mondta ártatlan arccal Matt.

- Tényleg, és kik nyertek?- kérdi Chris. Matt akart rá válaszolni, de én gyorsabb voltam.

- Vesztettünk.- mindenki csöndbe maradt.- De van ez így!- mondtam mosolyogva.

- Jó, hogy pozitívan látod a dolgokat.- mondja Dom.

- Tegnap még nem így volt, de..

- Azóta minden oké.- fejezte be a mondatot Matt.

- Merre van a mosdó?- kérdeztem Mattet, aki elmutatott jobbra.

Igyekeztem nem mutatni, hogy egyáltalán nem hevertem ki a tegnapot. Nagyon fáj még mindig, ami történt. Csak azért jöttem ki. Mert igaza van Mattnek, de akkor is ők (voltak) a második családom! Őket szerettem a legjobban, és csak úgy nem tudom elengedni! Próbáltam összeszedni magam, mert nem szeretném kimutatni a fájdalmamat, mert nem akarom, hogy sajnáljanak! Sosem szerettem, de mindig történt valami az életemben, ami miatt mégis sajnáltak. Visszaindultam, majd az ajtónál megálltam.

- És elmondod még ma neki, hogy te ezt szeretnéd?- kérdezte Chris.

- Igen.- mondta Matt.

- Remélem elválalja.- mondja Dom, aminél elkeztem gyanakodni, hogy rólam beszélnek.

- Szerintem nem fogja. Nem akarja itt hagyni a többi barátját.- jelenti ki Matt. Biztos ezért akart engem bemutatni a fiúknak.

- Figyelj, egy próbát megér!- mondta Chris, én pedig ebben a pillanatban beléptem.

- Chris, haza tudnál vinni?- kérdi Dom, mit sem sejtve, hogy tudok mindenről.

- Persze, de akkor most el kéne indulnunk.- mondta Chris.

- Oké, akkor iduljunk!- Dom már indult is kifelé, de azért elköszönt. Chris utána indult, majd ketten maradtunk. Nem akartam elszólni magam, de valamit csak kellene mondanom! Végül Matt szólalt meg.

- Hazavigyelek?

- Jó lenne, nem gond?

- Nem, dehogy! Amúgy is akartam veled beszélni. Itt megvársz, vagy…

- Jövök veled.

Kimentünk a parkolóhoz. Matt nem mondott még semmit, amivel együtt kicsit felcsigázott, hogy vajon mit szeretne tőlem kérdezni.

-Matt, miről akarsz velem beszélni?

- Most mondjam? Mert ráérek én egész este.- mondta mosolyogva Matt.

- Igen, kérlek!

- Oké. Azért is akartalak bemutatni a fiúknak, mert tudni akartam, hogy szimpatikusnak találnak-e téged, mert hoztunk egy döntést. A jó hí az, hogy nagyon aranyosnak találnak téged. Úgy döntöttünk, hogy a turnékhoz két háttértáncost felvennénk. Te lennél az egyik.

Te jó ég, ez most komoly? Nem hittem a fülemnek. Csak álltam és néztem magam elé, próbáltam leplezni az arcomra kiülő döbbenetet. Pár másodperc telt el mire rájöttem, hogy nem álmodom. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a kedvenc bandámban lehetek háttértáncos. Matt meg is lepődött, Matt kíváncsian fürkészte a tekintetemet, számára nem volt egyértelmű a reakcióm.

- Matt, ugye most nem viccelsz?

- Én ilyenekkel nem viccelődöm.- mondta Matt.

- Tudod, most legszívesebben igent mondanék, viszont van egy kis gond…

- És mi az a kis gond?

- Én most fogom befejezni a fősulit.

- Ez még nem olyan nagy probléma…- mondta Matt, egy kicsit gondolkodott.- Melyik fősuliba jársz? Nappalis vagy?

-A The Art Institute of New York főiskolába, és nem vagyok nappalis, én levelezős vagyok.

- Oké, valamit kitalálok útközben.- majd felszálltunk a motorra. El is vitt a buszmegállóba.

- Még kigondolom, hogy mit hogyan oldjunk meg, de az biztos, hogyha szeretnél, akkor velünk fogsz jönni Londonban, és a turnék mellett be tudod fejezni a fősulit, oké?- kérdezte mosolyogva Matt.

- Köszönöm!

- Viszont ahhoz, hogy el tudjalak érni, cserélnünk kéne számot, nem gondolod?

- De, az még jól jöhet.

Cseréltünk számot, majd megszólaltam.

- Köszönöm a lehetőséget!

- Igazán nincs mit. Csak megláttam benned a tehetséget.- mondta Matt.- Nekem viszont mennem kell, majd a héten még jelentkezek.

- Oké, akkor szia!

- Szia.- majd Matt kezdeményezett egy ölelést, amin meglepődtem, de nagyon örültem neki.

 Matt elengedett, majd felült a motorjára és elhajtott.

El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok! De mi lesz ezután?