Elengedhetetlen álom
Néma csöndben kiment mindenki a színpadra. Senki nem szólt semmit. Mikor csönd lett, belekezdtek a zsűrik a mindent eldöntő mondatok egy kis körítéssel.
-"Kedves közönség és kedves csapattagok, eljött hát a mindent eldöntő pillanat, az eredményhirdetés. Mielőtt bármit mondanánk, szeretnénk elmondani, hogy mi a fődíj.-Itt mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatott.-A nyertes csapat 5000 dollár készpénzt kap, illetve egy világ körüli turnéra indulhatnak.-Ránéztem Zoardra, ő meg volt döbbenve. Nem csodálom.-És most annak a csapat nevét fogom mondani, amelyik megnyerte a versenyt."-Nagy meglepetésemre a nézőtérből a mi nevünket kiabálták. Nagyon szeretnek minket, még akkor is, ha bénák voltunk ma. Ők próbálnak mindent megtenni értünk, kár, hogy mi most nem tudtunk bizonyítani.
-A nyertes pedig nem más, mint a....-Egy kis hatásszünet, hogy még jobban izguljunk.- A Vision 43 ponttal, a Black n White-ot lehagyva a 35 pontjukkal.
Néma csönd volt, csak a Vision ordibálását lehetett hallani. Iszonyatosan örültek, mert nem nagyon reménykedtek abban, hogy minket legyőznek. Végül sikerült.
Hátravonultunk. Nem tudott senki sem megszólalni. Meglepődtünk, hogy nem nyertünk, de nem is csodálkozunk, mert hogyan nyertünk volna, ha ennyire elrontottuk?
-Ezt nem hiszem el!-fakadt ki Mia, majd ráordított Tommyra.-Most örülsz, igaz? Boldog vagy?
-Most miért engem hibáztatsz?-kérdi vissza Tommy, mintha ő semmiről nem tehetne.
-Mert te vagy ennek az egésznek az okozója!-mondja Mia idegesen.
-Fejezzétek már be! Amióta szakítottatok, azóta mást sem csináltok, csak szidjátok egymást! Mire jó ez?-kérdi Felix unottan.
-De most nincs igazam?-háborodott fel Mia, aminél nekem betelt a pohár.
-Hagyjátok már abba! Nem csak Tommy a hibás, mindenki hibás! Egy csapatban nincsen egy hibás, vagy együtt nyerünk, vagy együtt bukunk! Együtt!
-Te és a csapatszellem, ugyan már! És amikor leléptél, mert nem bíztál bennünk, akkor miért nem erre gondoltál?-kérdi cinikusan Zoard.
-Muszáj mindig ezt felhoznod?! Több, mint 2 éve történt!
-De akkor is megtetted, ebben igaza van Zoardnak!-mondja Brigi.
-Tudjátok mit? Elegem van. Másról sem szól ez az egész, mint a veszekedés. És lehet Zoard, hogy nem is kellett volna visszajönnöm!-itt megfagyott a levegő, és már megbántam, hogy ezt mondtam.
-Akkor menj...-mondja halkan Zoard, majd kiment.
Nem akartam, hogy ez történjen! Nem akartam senkit sem megbántani... Tényleg.
Úgy éreztem jobb, ha eltűnök innen, nincs is itt semmi keresni valóm. Fogtam a cuccom, és elmentem. Csak sétáltam a nagy sötétségben, már elmúlt 22 óra, és fogalmam sincs semmiről. Nem tudom, hogy a semmiből hogy került elő Matt, sem azt, hogy hogyan lehetett ennyire közvetlen, és hogy mi lett a koncerttel, de azt sem tudtam, hogy akkor most én azzal, hogy elmentem, akkor ki is léptem ezzel együtt a csapatból? Mert az nagyon nem szeretném. Hirtelen megszólalt valaki mögöttem.
-Hé Szöszi, hová mész?-megfordultam, és (immár harmadszorra) megláttam Mattet.
-Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem még nagyobb csodálkozással.
-Itt van a parkoló.-mondta nevetve, én meg megfordultam, és tényleg ott volt előttem.
-Hoppá...-mondtam nevetve.-De neked most nem koncerten kéne lenned?
-Lemondták, csak holnap lesz, és gondoltam, hogy megnézném azt a táncversenyt, amit napok óta hirdettek, aztán megláttalak ott a buszmegállóban. Emlékszel még?
-Igen, persze.-mondtam nevetve.- De hogy hogy még itt vagy?
-Megnéztem az eredményhirdetést is.-mondta, majd folytatta.-Volna kedved dumálni?-kicsit meglepődtem, hogy egy sztár (pont) velem akar dumálni. Kicsit furcsa ez az egész, de nem baj, én ennek csak örülök.
-Igen, van kedvem..
-Tudsz valami jó helyet?

-Tudok.. Van egy kedvenc kis vendéglőm.
-Megmutatod?
-Persze..
Elindultunk gyalog arra a kis, nyugodt helyre, ahová le szoktam járni. Itt mindig kedvesek velem és barátságosak is. Leültünk, majd Matt rendelt nekem egy alkoholmentes italt, mert nem szeretné, hogy bánatomban lecsússzak.
-Valamit elfelejtettem az elején mondani...-mondtam.
-Csak nem a nevedre gondolsz?-mondta nevetve.
-De de.-mondtam már én is nevetve.-Gabriella Andersen vagyok.-mutatkoztam be, majd folytattam-Hogy hogy megnézted a táncversenyt?
-Mindenképpen meg akartam nézni, és mikor megláttalak ott a buszmegállóban, először azt hittem, hogy te is néző leszel. Aztán láttalak a színpadon, és nagyon tetszett, ahogy táncoltál! Sajnáltam, hogy a végére széthullott a csapat, de reménykedtem, hogy hátha ti nyeritek meg, de végül nem így történt. Gondoltam, elég nehéz most neked, szimpatikusnak tűntél, még ha eddig nem is beszéltünk. Ezért jöttem utánad.
-Oh, hát köszönöm.-mondtam kicsit meglepve, de örültem, hogy legalább jó táncosnak látott.
-Gabi,-mondta komolyan Matt.-most, hogy vége van a versenynek, és nem nyertetek, hogyan akarod tovább folytatni?

Egész jól írsz egy te korodbeli lány vahyok tetszik az írásod
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésÉs köszönöm, hogy kommenteltél! Ha bármi észrevételed van, (akár jó, akár rossz) nyugodtan megírhatod! :)
Törlés