A verseny
Egész éjjel nem tudtam aludni. Egyszerűen felidegesít a tudat, hogy elmehettem volna életemben először a Muse koncertjére, de pont akkor van a verseny napja. Persze én inkább a versenyt választottam, hogy a csapatot ne hagyjam cserbe, de mégis azt érzem, felesleges volt az egész, mert a többieket nem is érdekli ez az egész. Akkor meg minek vágtunk bele? Miért bíztunk abban, hogy körbejárjuk az egész világot, hogy az álmaink valóra válnak? Nem is értem..
Még két óra, és kezdődik a verseny. A végső összecsapás. Annyira biztos vagyok benne, hogy Mia késni fog, Felix és Tommy össze fognak veszni, majd Brigi és Zoard is ugyanezt teszik. Én meg ott fogok ülni, és várok a csodára. Aztán hirtelen mindenkinek megjön az esze, és nagy nehezen megnyerjük a versenyt. Remélem, hogy ez nem csak egy álom marad.
Elkezdtem készülődni, mert elég messze lakok, márpedig én utálok késni, és nem is akarom a buszomat lekésni. Amióta anyáékkal megromlott a kapcsolatom, mert konkrétan kiraktak otthonról, azóta nem is beszéltem velük, nekem meg elég sok zűrös ügyem volt, csoda, hogy talpra tudtam állni. És most itt tartok. Egy kislakásban lakok, modellkedem (már amikor van rá lehetőség),és néha Brigi feljön hozzám. Nekem már csak ő maradt, mint legjobb barátnő. Na meg az álmaim.
Összeraktam a cuccomat, majd (természetesen) beraktam Muse-tól a Sunburnt. Most pont jó hozzá a hangulatom, tökéletes választás. De most komolyan. Lerohantam a lépcsőn, bezártam az ajtót, majd rohantam a buszhoz. Persze pont akkor indul el a busz, amikor odaérek, ennyire szerencsétlen csak nem vagyok! Most már mindegy, csak odaérek, ha nem, akkor így jártam. Leültem egy padra, majd vártam, a csodára, hogy hátha előbb érkezik az a hülye busz.
Ebben a percben iderobog egy motoros, megáll pont előttem.
-Kell egy fuvar?-kérdi az idegen, én meg csak néztem. Annyira ismerős a hangja, csak ne jut eszembe, hogy kinek lehet ilyen hangja.
-Jó lenne.-mondtam.
-A Broadway-i táncversenyre mész, igaz?
-Igen, honnan tudod?
-Mindenki oda megy. Most jön a nagy összecsapás a Vision és a Black n White részére.
-Igaz.-nyilván nem vette észre, hogy én pont az egyikbe benne vagyok.-Akkor elvinnél?
-Persze, pattanj fel!-mondta, majd felpattantam, és elindultunk.
Azon gondolkodtam, hogy miért nem mutatkoztam be, és egyáltalán miért nem kérdeztem meg, hogy ő kicsoda? Ennyire hülye nem lehetek! Vagy mégis?
Folyamatosan gondolkodtam hogy ki is lehet ő, de elég hamar ide is értünk.
-Megérkeztünk.-mondta komolyan.
-Meg...-gondolkodtam egy kicsit, hogy mit mondhatnék, de ő folytatta.
-Szerintem várnak rád..-áhá, akkor szerintem rámismert, csak tudnám, hogy ő kicsoda...
Leszálltam a motorról, majd levettem a sisakot. Már kínosnak éreztem a szituációt, így jobbnak láttam, ha megyek.
-Öhm, köszi a fuvart!-mondtam, majd siettem befelé a cuccommal. Mikor az ajtóhoz értem, hátranéztem, hátha ráismerek, majd egy nagyot koppantam. Hiszen ez Matthew Bellamy volt, a Muse énekese, és ez nekem nem is esett le elsőre. Talán jobb is, még a végén dadogtam volna, ami elég kínos lett volna.
Hideg arccal bementem, semmit nem törődtem a többiek kérdéseivel, amúgy is kicsúsztunk az időből, inkább átöltöztem. Mikor végeztem, hallottam, hogy bemondták a nevünket. Nem volt mit tenni, elindultunk a színpad felé, majd kiálltunk a kezdőpozícióba.
A tánc második feléig minden jól ment, de utána minden széthullott. Egyszerűen szétestünk, vagyis inkább csak a fiúk. Vagy előbb indultak, vagy később, nem voltunk összhangba, se semmi, konkrétan az egész pocsék lett. Mikor vége lett a számnak síri csönd volt. A zsűri nem szólt semmi, csak azt, hogy "Az eredményhirdetésnél találkozunk."
Hátramentünk, a Vision tagjai is csöndben voltak, csoda, hogy nem nevettek minket ki.
-Ez mi volt?-kérdeztem, de úgy, mintha itt és most meghalnék.
-Nem tudom...-mondta Tommy, majd folytatta-Gabi, sajnálom! Tudom, hogy ez volt minden álmod, hamár a többieket nem is érdekelte...-itt elfutottam, mert ezt nem akartam hallani. Nem hittem volna, hogy idáig eljutunk. Egyszerűen nem bírtam tovább, vége, ennyi, csak zokogni tudtam.
-Jól vagy?-kérdezte egy hang. Felnéztem, és nem hittem a szememnek. Matthew állt előttem, majd letörölte a könnyeimet.
-Nem...nagyon nem..-majd olyat tett, amire nem számítottam. Konkrétan megölelt.
-Nincs semmi baj.-mondta nyugodtan, én meg csak zokogtam, egyrészt, mert találkoztam Matt-tel, másrészt a csapat miatt.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de hirtelen bemondták a csapatok nevét.
-Menj, minden oké lesz!-mondta, majd elengedett.
-Még egyszer...
-Csak természetes, de most menj!
Elindultam a csapat felé. Lehet, nem kellett volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése